Mai bejegyzésemet a gyerekszoba tervezésének szánom.
Több részre kell bontani a témát, mert figyelembe kell venni a gyerekek életkori sajátosságait és igényeit is. (Meg azért, hogy majd a későbbiekben is visszacsalogathassak néhány olvasót.)
Az első rész a fészekrakás idejéről szól, mikor a születendő gyermek miatt alakítjuk át a lakást a. Szerencsés esetben egy külön szoba áll majd rendelkezésre a felnövő csemetének. .
Ebben az életszakaszban általában egy bébi és egy totyogó szobáját szoktuk megtervezni egyszerre.
A bébinek még rácsos ágyra lesz szüksége, és kevésbé a szekrénykékben, dobozokban elhelyezett játékokra, de már születésekor kezdenek beszivárogni szobájába a színesebbnél színesebb játékok, így ezek elhelyezését már jó ha a kezdetekben megtervezzük. Természetesen az első pillanatok előtt is már szükség van a ruhás szekrényekre, fiókos komódokra. Általában a bébit már a frissen mosott, vasalt, hajtogatott ruhákkal várjuk otthon.
Eleinte a legfontosabb szempont, hogy a mamának minden kéznél legyen a pelenkázáshoz, tisztába tételhez, testápoláshoz és öltöztetéshez.
Ha már totyogó és persze folyamatosan pakoló életkorába ér a gyerkőc, a csecsemő ágy kiságyra cserélhető, vagy ha másik megoldást választottunk, átalakítható és néhány évig még jól funkcionál ez a fajta is. Ebben az életkorban a legfontosabb szempont, hogy a játékok a gyerek számára biztonsággal elérhető magasságban legyenek és –személyes tapasztalat alapján- a ruhák inkább kerüljenek a magasabb szekrény részekre, ha meg akarjuk menteni magunkat a folyamatos ruha hajtogatástól és visszapakolástól.
Mindkét életkori szakaszban fontos hogy biztonságos bútorokkal, kiegészítőkkel vegyük körül a gyermeket, amik persze nem törékenyek, könnyen tisztíthatók. A boltokban kapható bútorcsoportok maximálisan megfelelnek ennek, ha esetleg magunk tervezünk ilyet, figyeljünk a kritériumokra. A padlón ajánlott a meleg burkolat, könnyen tisztítható, lehetőleg természetes alapanyagból készült szőnyeg.
Színekkel óvatosan bánjunk a berendezésnél, nem ajánlom a nagy felületen, izgatóan ható élénk színeket, sem a színkavalkádot a falon, bútorokon, hiszen a rengeteg játék, amit az évek során „begyűjt” amúgy is tele lesz színekkel. Ha túlzásba visszük ezeket, az éjszakai nyugodt alvást nehezítjük meg számára.
Ne feledjük, olyan életteret kell létrehozni a gyerkőcnek, ahol játszhat és pihenhet is egyszerre. Jó, ha ezek a funkciók a gyerekszobán belül is elkülönülnek.
Ha nagyon előre látók vagyunk, már a kezdeteknél tudunk úgy gyerekszobát tervezni és kialakítani, hogy az majd a kisiskolás években is kényelmes és praktikus legyen. Tapasztalataim szerint ez az előre látás a legkevésbé jellemző a babavárás hónapjaiban. De nincs is ezzel gond. Előbb utóbb az élethelyzet úgyis hozza a megoldást.
Hogy a kisiskolás korban milyen más szempontokra kell még figyelni, azt már egy következő bejegyzésemre tartogatom. Szeretettel várok vissza minden érdeklődőt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.